Augusztus elsejével kezdte meg szolgálatát Gyulán, Pápai Attila és Pápai-Tóth Orsolya lelkész házaspár. Pápai Attila volt 2015. augusztus 2 – 2017. július 31. között Nagyszénás, Gádoros, Eperjes evangélikus lelkésze, felesége pedig Szarvason látta el az evangélikus gimnázium lelkészi feladatait. Az evangélikus lelkész házaspárt Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke helyezte Gyulára. A fiatal lelkész házaspár Gyula városában szeretné hosszútávon gyakorolni hivatását, ahol hitoktatói feladatokat is ellátnak majd.
Pápai Attila kisgyermek kora óta járt hittanra, melynek légköre megtetszett neki, majd a tanulmányait az orosházi evangélikus gimnáziumba folytatta, ahol olyan lelkészek vették körül, akik irányt mutattak abban, milyen hivatást is válasszon. Teológiai tanulmányainak végeztével 2015. augusztus 1-én az orosházi gyülekezet templomában avatták lelkésszé, a lelkészjelölt által választott ige ez volt: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által” (2Tim 1,14). 2017. május 31-én a Magyarországi Evangélikus Egyház illetékes bizottsága előtt sikeres parókusi alkalmassági vizsgát tett, amelynek köszönhetően a önálló gyülekezeti szolgálat végzésére alkalmas, erre a szolgálatra megválasztható vagy meghívható.
A házaspárban ittlétük alatt kedves, barátságos embereket ismerhettünk meg, akik számára fontos volt a nagyszénási hitélet megőrzése, erősítése fogyatkozó gyülekezetünkben.
Új szolgálati helyükhöz sok sikert kívánunk, őrizzék meg emlékezetükben kis falunkat, és szerető evangélikus gyülekezetét!
Szerző: Szeretlek Nagyszénás
Fotó forrása: nagyszenas.lutheran.hu