A téli rezsicsökkentés kapcsán több panasz volt olvasható a közösségi média helyi csoportjaiban, azzal kapcsolatosan, hogy ők sajnos nem kapták meg a téli rezsicsökkentést, hiába is várták.
A kormány júliusi ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést. Így most már mindenki számára elérhetővé vált, a részletekről a kormányszóvivő közleményt tett közzé.
Kovács Zoltán kormányszóvivő közleményében azt írta: az a cél, hogy azokhoz a családokhoz is megérkezzen a téli rezsicsökkentés, akik olyan településen élnek, ahol ugyan van kiépített gáz- vagy távhőhálózat, de az ő utcájukba, házukba valamilyen oknál fogva nincs bekötve, ezért mással, például fával, szénnel fűtenek. Az érintettek október 15-ig jelenthetik be támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. Az igényeket a Belügyminisztérium októberben összegzi és a kormány elé terjeszti, majd átutalja a szükséges forrást az önkormányzatoknak. Az önkormányzatok gondoskodnak a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag biztosításáról. Az igénylők a téli fűtési szezonban vehetik majd át a tüzelőanyagot.
Csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről az igénylőnek büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot is kell tennie. Az igény jogosultságát a katasztrófavédelem ellenőrizheti.
Forrás: BAMA