Nagyon sok hagyomány, szokás kiveszett vagy kiveszőfélben van kis falunkban, sajnos karácsony eredeti üzenete is áldozatul esett az elüzletiesedett világunknak. Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születésnapjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel 24-én éjfélkor vagy 25-én napközben az egyik legfontosabb vallási kötelesség. December 24-én hagyományosan a családok böjtölnek – karácsony böjtje – , és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, ez a nap pedig a misén való részvétellel zárult.
Ha a böjt már ki is veszett a nagyszénási hagyományok közül, és elsősorban a nagy étkezésekről szól a szenteste, azért az éjféli mise még élő hagyomány maradt sok keresztény családnál. 2016-ban is többen voltak jelen a karácsonyi misén, mint általában a miséken megjelenni szoktak, de ez a hagyomány legalább még életben maradt településünkön.
Aki esetleg nem tudott elmenni az éjféli misére annak december 25-én volt lehetősége karácsony és Jézus születésének megünneplésére, az ünnepi szentmisét Perlaki György plébános úr celebrálta, Urunk születésének alkalmából a nagyszénási Nagyboldogasszony templomban.
Fotó forrása: Nagyszénási Katolikusok