Kedves szülők és bérmaszülők!
Röviden tekintsük át keresztelésünktől a bérmálásig eltelt időt. A keresztség szentségében _ Krisztus teremtő szavai által – a szentháromságos Isten önmagát adja az embernek. Az Istenember életét, a kegyelmet magként kapjuk meg. A kegyelmi élet – szentségi folyamat, állandó kibontakozás, Isten népének zarándoklása a földön, amíg önmagát minden fenntartás nélkül Istennek ajándékozza. Kereszteléskor Egyházunk figyelmeztette a szülőket és keresztszülőket:
1. „Nektek, akik gyermekeitek számára a keresztséget kéritek, kötelességetek lesz úgy nevelni őket, hogy hitük szerint éljenek. Vállaljátok-e ezt a kötelességet?” A szülők vállalták, a keresztszülők megígérték, hogy segítik a szülőket ebben a kötelességben. A bérmálandókkal együtt tekintsünk a magunk életére is.
A bérmálandókkal áttekintettük, hogy megkeresztelésünk óta szüleink igyekeztek valahogyan eleget tenni annak, amit megígértek. Hitoktatásra küldtek, ahol megtanultuk a keresztény ember kötelességeit. Az elsőáldozás előtt megfogadtuk, hogy mint igazi keresztények ellene mondunk a bűnnek és a gonoszlélek csábításainak megígérvén, hogy mindig hű gyermekei leszünk a katolikus Anyaszentegyháznak. De akkor, még gyerekfejjel keveset értettünk mindebből: azt tettük ugyanis, amit szüleink és nevelőink mondottak nekünk.
2. A bérmálandók, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan gondolkodnak, és így ők magunk határozzák meg, hogyan akarnak élni, és hogyan akarják rendezni a vallásos életünket.
Elérkezett az idő, hogy öntudatosan szembenézzünk a keresztény élettel, ami egyáltalán nem könnyű. A keresztény élet rengeteg önfegyelmet kíván, hogy ne mindenben a magunk hasznát, kényelmét keressük, hanem az Úr Jézus példája szerint törekedjünk másoknak is segíteni és így hitünk szerint élve, eleget tegyünk keresztény kötelezettségünknek. Az Úr Jézus példája szerint élni, valamint Őt követni egyáltalán nem könnyű, de boldogító élet. „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk 9, 23).
Az igazán keresztény egyenes, őszinte, közvetlen, szolgálat- és áldozatkész. Az ilyen embert mindenki tiszteli és becsüli, azok is, akik nem hisznek. Így tiszteli a nagyvilág Kalkuttai Szent Teréz anyát (+1997), boldog XXIII. János pápát (+1963), a vértanú Szent Maximilián Kolbe atyát (+1941), Szent Gianna Beretta Mola orvosnőt (+1962), Márton Áron püspök atyát (+1980), II. János Pál pápát (+2005. ápr. 2.), stb.
3. Krisztus azért rendelte el a bérmálás szentségét, hogy általa megerősítsen bennünket az öntudatos keresztény életben. „A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a „keresztény beavatás szentségeinek” együttesét, amely szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. A keresztények ugyanis „a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet”. (KEK 1285).
Ezért a latinban confirmationak nevezik, ami megerősítést jelent. Ez a lelki megerősítés pedig a SZENTLÉLEK közreműködésével és kegyelme által történik, amelyet a bérmálás szentsége idéz elő bennünk.
A bérmálás ugyanakkor az Egyház közösségéhez való tartozásban is megerősít, hogy segíteni tudjuk testvéreinket a hitben és a vallásos életben.
Aki a bérmálás szentségében részesedett az már nagykorúvá vált a keresztény életben, ezért szokás nevezni még a keresztény nagykorúság szentségének is. A megbérmált ember kötelessége pedig – keresztény nagykorúságából kifolyólag – közreműködni a kapott Isteni kegyelemmel, azáltal, hogy öntudatos keresztény akar lenni az élet minden területén. Isten megerősítette őt, abban, hogy hite szerint éljen, de neki is akarnia kell ezt.
4. A bérmálást olyan korban kell felvenni, amikor a felvevő már tudja, hogy mit jelent a keresztény élet, és szabadon, saját elhatározásából vállalja a velejáró kötelességeket (ZSK 35. rend.). Amikor odaérkezik, hogy mint önálló egyéniség belép a társadalomba, a szentség kegyelme segíteni fogja, hogy ne veszítse el hitét a világnézetek összevisszaságában, és sok névleg keresztény rossz példája ellenére se térjen le az isteni törvények útjáról. Az életkort a püspök, ahol többen vannak a püspökök gyűlése, az ún. püspöki konferencia határozza meg. Nálunk a 9. osztálytól fölfele vagy 17 évtől lehet bérmálkozni, ha felkészült. A bérmálás szentségét nem lehet megismételni. Örökre megpecsétel minket Krisztus szolgálatára, akárcsak a keresztség (KEK 134-1305).
Azért bérmálkozunk:
– hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
– hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben gyökerező szentháromságos, közösségi életet tudjuk élni,
– hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
– hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint az egyházközösség értünk tettek. (vö. KEK 1303).
Isten az embert közösségre teremtette, csak emberi közösségben tud kibontakozni, magát megtalálni, s csak az Egyház közösségében éri el végső célját, az Istennel való teljes egyesülést. A közösségben kapja a hitet, a közösségben növekszik, és csak ott tud hatékonnyá lenni. Nyilvánvaló tehát a közösség fontossága életében.
5. Szülők. A különféle közösségek közül, amelyekbe az ember beletartozik, a családnak van a legfontosabb szerepe. Abban növekszik fel, lesz emberré, kapja az első és legmélyebb benyomásokat. A családnak rendesen vallási életében is döntő szerepe van: vallásos családban maga is vallásossá lesz, közömbösben közömbössé válik.
– A gyermekkori hitoktatás, szentmisén való részvételt a családi otthon erősíti meg.
– A vallásos család fokozatosan ráébreszti gyermekeit arra, hogy Isten jelen van az életükben. Segíti gyermekeit az Istennel való személyes kapcsolatok kialakításában. A gyermekek a szülői és az istenszeretet által alapozzák meg értékrendjük elemeit, amelyek életükön keresztül kísérik őket. Megtanulják és rájönnek arra, hogy az egyházi közösségben van a helyük.
– A mai hitszegény világban az Egyház igen komolyan veszi az előkészítést. Csak az járulhat a szentséghez, aki a kellő hitismeretekben részesült és felkészült a bérmálásra.
– Ha tehetik, beszélgessenek el gyermekeikkel egyes kérdésekről, legyenek segítségükre nehézségeik, kétségeik megoldásában. Próbálják felismerni a Szentlélek működését magukban, gyermekeikben, másokban, hogy őket is segíteni tudják abban a felismerésben. Beszéljenek istenélményeikről, a hitben élés fontosságáról.
– Serdülőkorban levő gyermekek, akik már önállóknak érzik magukat, nem akarják elfogadni a szülők irányítását. Parancsolás és erőltetés helyett igyekezzenek megnyerni bizalmukat, hogy elfogadják tanácsukat és kérdéseikkel hozzájuk, és ne illetéktelenekhez forduljanak.
6. A bérmaszülő kiválasztásának feladata a bérmálandóra hárul.
A bérmaszülő feladata, hogy támogassa a bérmálandót vallási nehézségeiben. Legyen olyan, aki erre alkalmas, vallásos életet él, és bírja a gyermek bizalmát. Katolikus, már bérmálkozott, egyházilag rendezett házasságban él, nem áll egyházi büntetés alatt, gyermekeit katolikus módon neveli és vállalkozik erre a feladatra.
Egyházunk megkívánja, hogy a bérmaszülők katolikusok legyenek, akiket a jog nem zárt ki ebből a tisztségből, már részesültek a beavatás szentségeiben, vagy előbb ők bérmálkozik s eléggé érettek erre a tisztségre (18 évet betöltött).
A bérmaszülők az egyházközséget is képviselik, annak felelősségét vállalják magukra a bérmálandókkal szemben. Legyenek olyanok, akik nemcsak „jó példát adnak”, de hatni is tudnak a bérmálandóra, bírják bizalmát és segítségére is tudnak lenni vallásos életének alakításában. Ez nemcsak a vallásos kötelességek teljesítéséből áll, hanem az egész életnek a hit szemével való szemléléséből.
A bérmaszülő társ, vezető, példakép, imádkozó ember. A bérmaszülők ezt a szolidaritást úgy fejezik ki, hogy a bérmálandó vállára teszik a kezüket. A kézrátétel azt jelenti: ebben a vállalkozásodban, nem vagy egyedül, én is veled vagyok és segítelek.
A szülők és bérmaszülők a bérmáláskor gyermekeikkel együtt végezzék el a gyónást és szentáldozást, s ezzel is tegyék lelkibbé mindnyájuk számára a lelki közösséget és a bérmálás ünnepét.
Ahol nehézségek vannak (szórványban), ott az Egyház nem kíván külön bérmaszülőt, sőt óhajtja – a keresztséggel való összefüggés miatt, – hogy lehetőleg a keresztszülő vezesse bérmáláshoz keresztgyermekét. De vezetheti maga a szülő is. A bérmaszülőnek nem kell feltétlenül személyesen jelen lennie, más is helyettesítheti.
7. Az egyházközség tagjai is megújítják a bérmálás kegyelmét. Az egyházközség most fogadja be őket, mint önálló tagokat. A bérmálás után a hitélet elmélyítését folytatni kell. Ezután rendszeresen részt vesznek az egyházközség különféle szervezeteiben: Ifjak órája, KALOT, Kolping, stb.
8. Most a bérmálási szertartás Önökre vonatkozó kérdéseit tekintsük át.
Püspök: Most a szülőkhöz, bérmaszülőkhöz fordulok:
1. Ígéritek-e, hogy gyermekeiteket szóval és példával segítitek, hogy az elhangzott fogadásaiknak megfelelően mindig keresztény módon éljenek és viselkedjenek?
Szülők és bérmaszülők: Ígérjük!
Püspök: Most pedig az összes már megbérmáltakhoz fordulok. A mostani bérmálás emlékezteti őket egykor tett fogadásaikra és felelősségükre, hogy a bérmálkozókat maguk közé befogadják és a keresztény életben segítsék!
2. Akarjátok-e bérmálásotok kegyelmeit magatokban feléleszteni és ígéreteiteket hűségesen megtartani?
Megbérmáltak: Akarjuk!
Püspök: 3. Ígéritek-e, hogy a bérmálkozókat az egyházközségi életbe magatok közé befogadjátok és őket, mint nagyobb testvérek a keresztény életben segítitek?
Megbérmáltak: Ígérjük!
(Bővebben lásd, Darvas-Kozma József, Szentlélek szentsége c. könyv 241 – 254. oldalán).
Ígéreteink valóra váltásában, segítsen a Szentlélek és szolgálja hitéletünket.
