Sokan érezzük úgy életünk során, hogy nem tudjuk mi a dolgunk, küldetésünk a földön, nem tudjuk mi az a feladat amit a több milliárd ember között nekem szánt a Teremtő. Úgy érezzük kóborló vándorok vagyunk, akik sosem érkeznek meg a céljukhoz, még rá nem találunk arra az útra, amit az élet, de inkább a Jó Isten […]
Egyéb
Kiscsákóiak találkozója
Az alábbi bejegyzést találtuk az Emlék, a kiscsákói tanyavilágnak című facebook oldalon: „OLDALUNK MINDEN KEDVES KÖVETŐJÉNEK !!! FEJES JÓZSEF EGYKORI KISCSÁKÓI LAKOS ÉVEK ÓTA DÉDELGETETT ÁLMA VALÓRA VÁLIK !!! SZEPTEMBER 25-ÉN MEGRENDEZZÜK A KISCSÁKÓIAK TALÁLKOZÓJÁT! HELYSZÍN: A NAGYSZÉNÁSI MÜV. HÁZ TÁNCTERME. GYÜLEKEZŐ: de: 9 ÉS 10 ÓRA KÖZÖTT.A PROGRAM LEGFONTOSABB RÉSZE, A TALÁLKOZÁS, EGYMÁS „FELISMERÉSE”, RÉGI […]
NEKÜNK CSAK SZEMÉT, DE NE DOBJUK KI!!!
Községünkben szinte minden boltban található egy papírdoboz, amibe a műanyag kupakokat gyűjtjük. Mindenféle, tiszta, műanyag kupak kerülhet bele. Már eddig is rengeteg zsákkal összegyűlt és mind eljutott egy-egy beteg kisgyerek, család megsegítésére. Orosházi gyerekhez több ízben, legutóbb pedig egy szarvasi családhoz kerültek, ahol az édesapa és a kisgyerek is betegek. Mostanában legtöbbször egy budapesti kislányt […]
Beiratkozás az Alapfokú Művészeti Iskolába
Forrás: http://nszenas-iskola.hu/
Gyermekbarát település pályázat
Forrás: UNICEF.HU
Időjárás a Dávid naptár szerint
Dávid Mihály négy évtizede készíti meteorológiai előrejelzését napra lebontva és előrejelzéseit sokan pontosabbnak tartja, mint a hivatalos erőjelzés. A nyíregyházi mérnök egyébként honlapján azt írja: előrejelzése nem helyettesíti a napi előrejelzéseket, de sok esetben napra pontos. Mint írta: a tudomány által már korábban felismert időjárást alakító tényezők mellett a Naprendszer tagjainak tömegvonzását is figyelembe veszi. Dávid Mihály 2016-ra […]
Civilek együtt a gyerekekért
Nagyszénáson a vasárnap Gyermeknapot szerveztek összefogással a civil szervezetek. Nagyon sok kis lurkó érezhette jó magát a színes programokon, és a szervezeteknek köszönhetően egy gyermek se ment haza éhesen vagy szomjasan, gyümölcs, üdítő, sütemény, palacsinta várta a gyerekeket. Forrás: Barátság Nyugdíjas Klub