A Nemzeti Kulturális Alap által kiírt Cseh Tamás programon nyert pályázatnak köszönhetően 2016. novemberétől 2017. júniusáig minden hónapban egy-egy élőzenés műsoros estet tartunk.
A legközelebbi fellépő február 20-án Csigér István, – olvashatjuk a Nagyszénási Kulturális Központ oldalán.
Miről is szól a program?
Lássuk mit olvashatunk a Cseh Tamás Program hivatalos oldalán – Az NKA Cseh Tamás Programjának célja a magyar könnyűzene támogatása, színvonalas produkciók fellépési lehetőségeinek, külföldi népszerűsítésének elősegítése. Elindulását 2014. május 12-én Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke, és L. Simon László államtitkár, a program kidolgozásának irányítója jelentette be.
A Program kilenc alprogramból áll. Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma induló zenekarokat, vidéki klubokat, vidéki és kisközösségi tv-ket és rádiókat, valamint print és online médiát, előzenekaros koncerteket, nemzetközi turnékat és promóciót támogat pályázatos formában, emellett magyar könnyűzenei örökség megőrzésére, zeneimenedzsment-oktatásra és a vidéki tehetségkutatók támogatására is külön alprogramot hoztak létre. Az Ideiglenes Kollégium vezetője Bajnai Zsolt, tagjai pedig Dósa Richárd, Horváth Gergely és Tóth Tibor.
De lássuk mit nyújt még a program vagy Ritmusváltás a vidéki koncertéletben
A Klubtámogatási Alprogram keretében kiírt pályázat a könnyűzenei és jazz élőzenei produkciók befogadására alkalmas, az év nagyobb részében folyamatosan működő fővároson kívüli helyszíneknek szól. A klubok mellett művelődési intézményeket is megszólító pályázat tervezett kerete 80 millió forint, amelyből helyszínenként legfeljebb 4 millió forint igényelhető. A 2015-16-os évadra szóló támogatást a klubok előadói tiszteletdíjakra, illetve az elnyert támogatási összeg maximum 15%-áig reklám- és propagandaköltségekre fordíthatják. A pályázat benyújtásának határideje szeptember 11-e éjfél. A nyertes koncerthelyszíneknek legalább 16 különböző, nem a klub működési megyéjével azonos illetőségű, bármilyen könnyűzenei műfajba besorolható, művészi értékkel bíró együttes vagy előadó felléptetését kell megvalósítaniuk kizárólag belépődíjas koncerteken. A támogatás célja, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek.
Forrás: Nemzeti Kulturális Alap