Esemény Hírek Kultura

Kulturális Programok januárban

Mozgó mozi 2017. január 13:

A Rio 2. 2014-ben bemutatott egész estés brazil-kanadai-amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amely a 2011-es nagy sikerű Rio folytatása, 2014-ben mutatták be a mozikban. A filmet Blue Sky Studios készítette, és a 20th Century Fox Animation forgalmazza. A film a második olyan a stúdió munkái közül, aminek folytatása készült, erre eddig csak Jégkorszaknál volt példa. A filmet az első részt is jegyző Carlos Saldanha rendezte, a főszereplők eredeti hangjait pedig ismét a megszokott színészek szolgáltatják.

Cselekmény:

A háziasított kalitkában nevelkedett díszmadár, Azúr immár boldogan éli békés életét Rio de Janeiroban, szerető párja Csili, és három fiókája oldalán. Ám a nyugodt mindennapok véget érnek Azúr számára, mikor kiderül, hogy mélyen az Amazonas dzsungelben kék arapapagájok nyomaira bukkantak, így a család elhatározza, útra kell a vadonba, hogy megkeressék kihaltnak hitt fajtársaikat. A városi madár, aki csak nemrég tanult meg repülni, a veszélyekkel teli dzsungel számára egy igazi túlélő túrának bizonyul, noha a családja kimondottan élvezi a vad és szabad életet, melyet a dzsungel nyújt. Rövidesen pedig rátalálnak elveszett fajtársaikra is, ahol kiderül, hogy a kék arák vezetője, valójában Csili rég nem látott édesapja. És bizony Eduardo cseppet sem nézi jó szemmel, hogy a lánya egy háziasított szobamadárhoz ment feleségül, így Azúrnak minden energiáját be kell vetnie, hogy lenyűgözze szkeptikus apósát. Mindezen áll vagy bukik a családjával való viszonya is, így fel kell magában fedeznie a benne szunnyadó ragadozómadarat. Erre lehetősége is lesz, hiszen az arák otthonát nagy veszély fenyegeti a dzsungelben folytatott illegális fakitermelés miatt. És, ha mindez nem volna elég, felbukkan a színen Nigel, az elvetemült kakadu is, Azúr korábbi nemezise, aki véres bosszút akar állni Azúron és családján…

Forrás: Wikipedia

A Nagy Fal

Észak-Kína, valamikor a Song Dinasztia uralkodásának idején. William Garin (Matt Damon), a zsoldosvezér csatára született. Harcolt már pénzért és istenekért, de ez az első háború, aminek valóban értelmét látja, mert a tét nem csupán az egyéni boldogulás, hanem sokkal több annál.

Társaival több ezer mérföldet utaztak egy titokzatos fegyvert keresve, ami erősebb minden másnál, a halálos kincs pedig nem más, mint a kínai alkimisták által feltalált puskapor. Egy sivatagi támadást követően a csapatra lecsap egy láthatatlan valami, a rohamot pedig csak Garin és Tovar (Pedro Pascal) ússza meg. A két túlélő a vérszomjas lény leszakadt karma mellett egy titokzatos mágneses kőre bukkan, ami tovább hajtja őket küldetésük teljesítésében. Útjuk a Kínai Nagy Falhoz vezet, ahol a Névtelen Rend fogságába esnek. A kor legmodernebb technikájával felépített katonai erődítményben, az Erődvárosban találják magukat, amely a falon túli ismeretlen gonosztól hivatott megvédeni a birodalom lakóit…

Zhang Yimou (Hős, A repülő tőrök klánja) amerikai-kínai koprodukcióban készült monumentális történelmi fantasyje alternatív választ ad arra a kérdésre, vajon mi hívta életre az emberiség egyik legnagyobb csodáját, a 1700 évig épült Nagy Falat Kínában. A Trónok harcára erősen hajazó történet szerint az 5500 mérföld hosszú erődítmény azzal a céllal épült, hogy távol tartsa az emberektől a Tao Teieket, ezeket a rendkívüli támadóerővel és telepatikus képességekkel rendelkező félelmetes lényeket. Ha Garin legyőzi a szörnyet, visszanyeri a szabadságát, ha nem, mindannyian elbuknak.

Forrás: est.hu

Gerendás Péter koncert – 2017. január 20. 18 óra

Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró. Zenéjét leginkább a latin, rock és lírai dallamok jellemzik, de közel áll hozzá a jazz is.

Színházi darabokhoz írt zenéi

  • 1997: A tenger szerelmesei (Soproni Színház)
  • 2000: Legyetek jók, ha tudtok (Egri Színház)
  • 2002.,2004.: Kövek a zsebben (Thália Színház, Jászai Mari Színház)
  • 2009: 11 perc (Thália Színház)
  • 2010. Kislány a pokolban (Kazán István Kamaraszínház)
  • 2013. Faludy est: Turek Miklós-Gerendás Péter (Nemzeti Színház)
  • 2014: Aranyborjú (Madách Színház)
  • 2014-2015: Agyigó (Gózon Gyula Színház, Spirit Színház)
  • 2015. Költőnk és Kora: Galkó Balázs és Gerendás Péter József Attila estje (Menház Színpad)

Színházi szerepei

  • 1994. Rocky Horror Show ( Musical Színház,IBS-Buda Stage)
  • 1997. A tenger szerelmesei (Soproni Színház)
  • 2002, 2004. Kövek a zsebben (Thália Színház, Jászai Mari Színház)
  • 2010. Kislány a pokolban (Kazán István Kamaraszínház)
  • 2013. Faludy est: Turek Miklós-Gerendás Péter (Nemzeti Színház)
  • 2015. Költőnk és Kora: Galkó Balázs és Gerendás Péter József Attila estje (Menház Színpad)
  • 2014. Aranyborjú (Madách Színház)
  • 2014. 2015. Agyigó (Gózon Gyula Színház, Spirit Színház)
  • 2015. Imagine – Seholsincs ember (John Lennon) (Holdvilág Kamaraszínház)

Lemezei

  • 1992: 908
  • 1994: Gerendás a deszkákon
  • 1997: Két hónap a nagy folyón
  • 1999: Átölel a múlt
  • 2000: Kamaszkorom legszebb dala (a lemezen vonósnégyessel dolgozza fel az 1960-as és ’70-es évek legendás dalait)
  • 2001: Új dimenziók
  • 2003: George Harrison Emlékkoncert dupla album, a 2003. február 25-én a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott koncertről
  • 2004: Memento (A lemez a holokauszt áldozatainak állít emléket)
  • 2005: Apák könyve (Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata)
  • 2006: Faludy: versek megzenésítései
  • 2006: Ötvenes kő
  • 2008: Bartók Országában
  • 2010: Családregény
  • 2011: Nagyvárosi legendák
  • 2013: Gitáromba kapaszkodva
  • 2015: Boldogország

Díjai:

  • 1994: Liszt Ferenc-díj
  • 1999: Huszka Jenő-díj (Az év zeneszerzője)
  • 1999: EMeRTon-díj (Az év énekese)
  • 2001: Radnóti Miklós antirasszista díj
  • 2004: Budapestért-díj
  • 2008: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje