Régen és néhány helyen még ma is a disznóvágással biztosították a háztartás évi hús- és zsiradéktartalékát. Számos olyan korszak volt, amikor különböző okokból – politikai nyomás, gazdasági érdekek ütközése, szemléletváltás az egészséges életmód kérdésében, megváltozott életmód és életkörülmények – háttérbe szorult a házi disznóvágás gyakorlata. Manapság a legtöbben boltban, hentestől vásárolnak húst és húskészítményeket, de egyre többen kedvet kapnak hozzá, hogy egyedi, házi, családi, kézműves termékeket vásároljanak, és sok családnál, főleg vidéken a napi étkezés alapja a télen levágott és feldolgozott hízó.
Téli disznóölés
A házi disznóvágást általában a téli hónapokra időzítették régen is és manapság is. A hideg idő beálltát követően novembertől február végéig a legalkalmasabb az idő. Ennek a legfőbb oka, hogy az állat felbontása ilyenkor biztonságos. A felbontott húsok állás közben jól kiszellőznek, és nem kell a hús romlásától sem tartani.
A hagyományos disznóölés során a nyaki ütőér átvágásával kivéreztetik az állatot (ma már, az emberségesebb bánásmód érdekében előbb el kell kábítani a disznót). Egy 150 kg körüli sertésnek 4,5-5 liter vére van. Ezt egy nagy edényben felfogják, és folyamatosan sóval keverik el, megakadályozva az idő előtti alvadást. Ebből készül reggelire a hagymás vér és később a nap folyamán a véres hurka.
A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: Bodrogi Mária
Ezt követően a szőrt perzseléssel távolítják el. Ennek módja a régi időkben az volt, hogy szalmával borították be az oldalára fektetett, állatot majd meggyújtották a szalmát, és egy vasvillával folyamatosan igazgatva az égő szalmát a perzselést addig kell végezni míg pirosas színűvé pörkölődik a bőr, ezt követően forró vízzel leöntik és tökéletesen tisztára dörzsölik a bőrt. A perzselést helyettesítő forrázás a német lakosságú vidéken volt jellemző, ennek következtében viszont előfordulhat, hogy a bőr rágóssá, a szalonna keménnyé, gumiszerűvé válik.
A XIX. század végéig a bontás kizárólagos módja az úgynevezett órjára bontás volt.
A megtisztított állatot bontóasztalon a hátára fektetik, és négy lábát kihasítják. Ezután hasra fordítják, a gerincoszlop két oldalán hosszában átvágják a szalonnát. A nyakszirttől jobbra és balra, a fülek alatt a szájig bemetszik, és többnyire rögtön le is választják a fejet. Ezzel a szalonna a vállnál is meg van bontva. Ezután lefejtik mindkét oldalon a szalonnát az állat hátáról, oldaláról, egészen a hasig, és jobbra-balra kiterítve hagyják. Fejszével elválasztják a gerincet a bordáktól, s az órjának nevezett gerincoszlopot a farokkal együtt kiemelik. Kétfelé terítik az oldalast és kiszedik a belsőségeket előbb a mell-, majd a hasüregből. A gyomor és a belek eltávolítása után fejtik le a hájat és a hájról a fátylat. Az oldalasokat kiemelve a bontószéken csak szalonna marad az állal. A hasaszalonnán, a háj alatti részen fekvő hús a disznó nyula, nyúlja. A hús és a szalonna darabolásában, tartósításában tájegységenként eltérő megoldások szokásosak.
A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: Bodrogi Mária
A másik módszer az úgynevezett karajra bontás. Az állatot állványra akasztják, a bontást a hason kezdik, a gerincoszlopot kétfelé hasítják. Ez az eljárás a magyar parasztháztartásokban a 19-20. század fordulójától jelentkezik szórványosan.
Korábban többet tartottak meg füstölt húsnak. Sózni-füstölni szokták a fejet, az orját, a két oldalast, az oldalasokról a hátgerinc mellett leválasztott hosszúpecsenyét (fehérpecsenye, kanászpecsenye), a nyúlját, a lapockákat, két darabban a medencecsont izomburkolatát és a végtagokat, a sonkát, csülköt. Manapság már sok minden kerül a fagyasztóba is.
Munkamegosztás
Parasztháztartásban a disznót a gazda öli meg és bontja. Régen böllért a nagygazdák presztízsből, mások csak egészséges férfi családtag hiányában hívtak.
Disznóölésnél férfimunka a perzselés, a tartós töltelékek elkészítése, a hús és szalonna sózása. Női munka a béltisztítás, a hurka és gömböckészítés, az abálás, a zsírsütés, valamint a munka végeztével sorra kerülő disznótor ételsorának elkészítése, és a kóstoló összeállítása.
Sokfelé egy meghatározott színhúsdarab, a pecsenye a kanász, kondás disznóölési járandósága volt, ez a kanászpecsenye vagy pásztorpecsenye.
A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: Bodrogi Mária
Disznótor
A disznóölést követő vacsora a disznótor. Az elfogyasztott ételek alapját a levágott disznóból frissen készült húsos ételek teszik. Tájegységenként, házanként is eltérő mi kerül az asztalra.
Békés megyében, Köröstarcsán orjalevest főznek, vagy tejfölös veselevest, töltött káposztát a kolbászhúsból, néha lucskoskáposzta is kerül, fokhagymás pecsenye sül, a hurka és a kolbász, na meg a hájas tésztából a pogácsa és a lekváros papucs. Készítenek véres, kukoricakásás, és rizses hurkát, abált szalonnát, disznósajtot – sorolja Bodrogi Mária.
A finom kolbász titka: így készül a békési házi kolbász
Hozzávalók:
- 7 kg vegyes darált sertéshús
- 3 kg darált hasaalja szalonna
- 5 dkg apróra zúzott fokhagyma
- 15 dkg édes-nemes őrölt pirospaprika
- 10 dkg őrölt erős paprika
- 5 dkg egész köménymag
- 20 dkg sóAz alapanyagokat alaposan összegyúrjuk, majd belekbe töltve füstöléssel tartósítjuk. A fűszerek mennyisége, adagolása családonként változik, az erős paprikát ki lehet váltani csemege paprikával is.
Régi szokás, hogy a segédkezőkön kívül a szomszédokat, közeli rokonokat is meghívták, egész családokat, házaspárokat gyerekekkel együtt. A családias jelleg kizárta a régen a mulatságokon szokásos lányok-legények közti enyelgést, udvarlást. Evés-ivás, borozgatás, vidám hangulat volt jellemző a disznótorra. Elsőrendű alkalma a közös dalolásnak, alkalom a tréfálkozásra, mesélésre. A hangszeres zene és a tánc nem volt jellemző a disznótorra.
Ez most sincs máshogy! „A nap végére mindenki elfárad, és jó érzéssel ül le enni. Megkóstolnak mindent és megállapítják, hogy a tavalyi más volt, ez most sokkal jobb, holott a recept, az adagolás ugyanaz. Az éjszakába nyúló kóstolgatás beszélgetéssel, sokszor vitával végződik, bár mindig akad olyan, aki már a vacsoraasztalnál elalszik. Jó volt együtt lenni!” – meséli Bodrogi Mária Köröstarcsán gyűjtött élményeit.
A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: Bodrogi Mária
Szabad vagy nem szabad
A paraszti életben kiemelten fontos szerepet töltött be a disznóölés, és mint ilyen, sokféle hiedelem jellegű előírás és tilalom fűződött hozzá.
- Nem volt szabad újholdkor ölni, mert férges lenne a hús.
- Egyes helyeken tilos volt a disznóölés kedden, pénteken, vasárnap, mert megromlana a hús.
- Disznóölés közben nem szabad a disznót sajnálni, mert nehezen döglik meg.
- A disznó felhasításakor kacagni kell, hogy vastag legyen a szalonna.
- A sózást szótlanul kell végezni, nehogy férges legyen a hús.
- Néhol a hurkát is szótlanul főzték, nehogy kifakadjon.
- Terhes asszony ne lépjen disznóperzselésbe, mert gyereke szőrös lesz; ne egyék a velőből, mert a gyerek taknyos lesz.
- Asszony ne egye az orrát, mert törni fogja az edényeket.
- Ha öléskor a Göncölszekér és Kaszáscsillag közel van egymáshoz, több zsír lesz.
- Ölés előtt a disznót meg kellett kergetni, hogy porhanyós húsa legyen.
- Tamás napon, december 29-én vágott disznóból eltett tamáshájat gyógyszerként használták.
Forrás: http://www.origo.hu/
Magyar Néprajzi Lexikon, 1977, Akadémiai Kiadó, Budapest
Ecsedi István: A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása, 1935, Debrecen
Frank Júlia: Disznótorban, 1983, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Kisbán Eszter: A sertéshús tartósítása a paraszti háztartásban (Kutatási feladatok), Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969, 2–3. sz.
Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása, 1936, Budapest
