Gazdák Hírek

Még sem kell engedélyeztetni a kútfúrást 80 méterig

 

A már két éve húzódó a vita eldőlni látszik, nem kell engedélyeztetni a kútfúrást 80 méteres mélységig, de csak házi használat esetén. A gazdák továbbra sem mentesülnek az engedélyezési eljárás alól. 

2016-ban módosították a a vízgazdálkodási törvényt, amely alapján a korábban engedély nélkül létesített kutakra is engedélyt kellett volna kérni. A módosítás igen komoly visszhangot váltott ki az emberek körében, mert jelentős költséggel terhelte volna meg a kutakat napi szinten, vezetékes víz helyett használókat éppúgy, mint a kutakból öntöző gazdákat.

Az engedélyeztetés mellett sokan is érveltek, a hazai vízbázis védelme érdekében.  A vita során pro és kontra ütköztek a vélemények, és 2017-ben amikor már szó volt róla, hogy az engedélyeztetési kötelezettséget mégiscsak eltörlik, az Alapvető Emberi Jogok Hivatalának a jövő nemzedék ügyeiért felelős biztos helyettese állásfoglalást is adott ki, amely szerint: „az ilyen módosítás egyet jelenthet a hazai ivóvízkészletek veszélyeztetettségének növelésével és a felszín alatti vizeink hatékony állami védelmének feladásával.”

Most viszont az Országgyűlés megszavazta, hogy nem kell engedélyeztetni, sem bejelenteni a nyolcvan méternél sekélyebb, csupán a házi vízigényt kielégítő kutakat. A gazdáknak viszont továbbra is megmarad az engedélyezési kötelezettsége a gazdasági célú vízkivétel esetében, hideg és termálkarszt készletek térségében mélységtől és vízmennyiségtől függetlenül.

Forrás: NAK