2018.02.20-án 16 órától a februári képviselő-testületi ülés után kerül sor a közmeghallgatásra, ezért aki úgy gondolja ebben az időpontban személyesen intézhet kérdéseket, tehet javaslatokat a nagyszénási képviselőtestület tagjainak.
De lássuk mi is az a közmeghallgatás:
A közmeghallgatás szabályait Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény és annak felhatalmazása alapján meghozott a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendelet tartalmazza.
A közmeghallgatás célja, hogy a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közvetlenül intézhessenek a helyi közügyek tekintetében kérdést, vagy tegyenek javaslatot a képviselő-testületnek. A közmeghallgatás célja a helyi önkormányzás és a lakossággal való együttműködés szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek megteremtése.
– évente legalább egyszer tartani kell,
– annak időpontját előre meg kell hirdetni,
– megtartására a képviselő- testületi ülés tartására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni és
– a feltett kérdéseknek és javaslatoknak helyi közüggyel kell összefüggniük.
A törvényi előírásból következik, hogy a közmeghallgatás tartásának számszerűségére vonatkozóan csak annak minimuma van előírva, ez pedig az évi egy alkalom. A törvény előírása értelmében a képviselő-testület fő szabályként szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott számú, de évente legalább hat ülést tart. A minimális hat ülés közül a közmeghallgatás lehet az egyik képviselő-testületi ülés.