Azt ígértük oldalunk indulásakor, hogy igyekszünk minden civil kezdeményezésről első kézből beszámolni a településünk lakóinak. Sikerült is az „Értünk – Nagyszénásért Alapítvány, Mikulás, majd Cipős doboz akciójáról időben cikket írnunk, de az S.O.S Egyesületet most meg kell kövessük a késés miatt. Pedig 2017 karácsonya előtt több civil nagyszénási szervezet is a nehéz sorsú emberek segítségére sietett. Többek között az S.O.S. Egyesület is komoly adományokkal kedveskedett a rászoruló embereknek, családoknak.
Első akciójuk keretében a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével, közel 200 fő pszichiátriai és szenvedélybetegnek, hajléktalan személynek, valamint rászorulónak tudtak tartós élelmiszert, csokoládét eljuttatni a karácsonyi ünnepek előtt.
Majd egy orosházi áruházlánc és a Nagycsaládosok Egyesületének (Orosháza) segítségével több mint 5 mázsa élelmiszert tudott kiosztani karácsonykor a nagyszénási családok között.
Régen látott összefogás és civil kiállás valósulhatott így meg Nagyszénáson ezen szervezeteknek köszönhetően. Reméljük a 2018. év karácsonya legalább ennyi embert és szervezet fog összefogásra figyelmességre ösztönözni, mint a tavalyi!
Szerző: Szeretlek Nagyszénás