Egyéb

Megvan az év legjobb fürdője

 

Az elmúlt három hónapban közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát Magyarország legnagyobb fürdőversenyében.

Miért fontos egy ilyen verseny? Ezt szeretnénk számokkal bemutatni önöknek. Nagyon erős a verseny a fürdők között a látogatókért, Magyarországon kétszáznál is több fürdő üzemel jelenleg, ez négyszáz csúszdát, és ezerhatszáz medencét jelent, a kétszáz fürdőből pedig nyolcvan gyógyfürdőként működik.  Ezek óriási számok ebben a kis országban, a hazai forgalom kevés ennyi fürdő fenntartásához, ezért a fürdők zöme a külföldi vendégek felé is kacsingat, és szolgáltatásainak állandó javításával akar kitűnni a többi közül.

Az idén már harmadik éve került megrendezésre Az Év Fürdője közönségszavazás. 2017-ben közel 200 hazai fürdőre lehetett leadni a szavazatokat és közülük kiválasztani ezáltal a legkiválóbbat. A szavazás elsődleges célja ráirányítani a figyelmet a fürdőturizmusra, hazánk nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő termálvízkincsére, és ösztönzőleg hatni a fürdőszolgáltatások színvonalának javítására a közönség véleménye alapján. Három kategóriában lehetett nevezni és a közönségnek szavazni, Az év fürdője, Az év feltörekvő fürdője, és A helyiek kedvenc fürdője. 2017. augusztus 31-én lezárták a szavazást és mára az eredmények is megvannak, megyénk elég jól szerepelt a versenyen, több fürdője is ott van a dobogósok között. A Nagyszénási Parkfürdő az idén is nevezett a megmérettetésre, nagyon sok szavazatot sikerült is begyűjteni-e.

De ennyi bevezető után lássuk a szavazás eredményét, az év fürdője címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg. Második helyen a Sárvári Gyógy- és Wellness Fürdő végzett,  a harmadik helyezett pedig Gyulai Várfürdő.

Az év feltörekvő fürdője címet a Demjéni Termál Völgy nyerte el, második helyezett a Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő, harmadik helyezett pedig a szomszédos Orosháza – Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő lett.

A helyiek kedvenc fürdője címre 2017-ben a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontot szavazta meg a közönség. A kategória második helyezettje az algyői Borbála Fürdő, a harmadik pedig a Tiszavasvári Strandfürdő lett.

A Nagyszénási Parkfürdő országosan nyolcadik lett ezen a megmérettetésen, Békés megyei indulók között pedig a harmadik legtöbb szavazatot kapta településünk fürdője, amely nem rossz eredmény valljuk be ha a kétszáz fürdőt vesszük alapul.

Gratulálunk az eredményhez!

 

Szerző: Szeretlek Nagyszénás

Forrás: hazipatika.com

Fotó: azevfurdoje.hu