A vasárnapi vihart követően embert próbáló feladat várt a katasztrófavédelem hivatásos tagjaira, de kevés szó esik azon önkéntesekről, akik munkahely mellett vállalták, hogy segítenek a bajbajutottakon. Mára ezt a fajta önkéntes segítségnyújtást szervezetekbe tömörülve, elméleti órákon, gyakorlatokon, vizsgákon felkészülve tudják csak végezni, hiszen a hatékonyság és a profizmus fontos szempont, ilyen helyzetekben. A sok Békés megyei szervezet közül most a térségünkben alakult egyik legnagyobb szervezetet szeretnénk bemutatni önöknek. Ez a szervezet pedig a Dél-Békés Mentőcsoport amely több nagyszénási önkéntest is a tagjai között tudhat.
Lássuk mit tudhatunk meg a sajtóanyagból a csoportról:
„A Dél-Békés Mentőcsoport elsősorban a Mezőkovácsházi és Orosházi járások valamint Békés megye védelmére létrejött szervezet amely feladatának tekinti a bekövetkezett veszélyhelyzetek, katasztrófák során jelentkező kárterület felderítési, speciális mentési és műszaki kárelhárítási, egészségügyi, vezetési és logisztikai feladatok végrehajtását. Feladata továbbá felkérés és együttműködési megállapodás alapján mentőerők technikai eszközökkel és mentési anyagokkal történő ellátása, a mentőerők és a bajbajutott lakosság mindenoldalú biztosítása. A mentőcsoport saját önkéntes hálózatot alakít ki és működtet, mely hálózat az egyes településeken keletkezett problémák helyben történő megoldásához nyújt segítséget a mentőcsoport útján a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és a vele együttműködők számára, növelve így a településen élők biztonságát. A mentőcsoport „háttérbiztosítását” a Dél-Békés Mentőcsoport Katasztrófavédelmi Alapítvány adja. Az alapítvány feladata a kevésbé látványos finanszírozás és támogatás megszervezése, biztosítása.” Forrás: http://www.delbekesmcs.hu/sajtoszoba/
„A Dél-Békés Mentőcsoport egyedülálló módon két járás (a mezőkovácsházi és az orosházi) biztonságát szolgálja, összesen 94 tagot számlál. A teherautóval, terepjáróval, busszal, homlokrakodókkal, targoncákkal, quaddal, kishajóval és számtalan más ápolási, műszaki eszközzel rendelkező mentőszervezet önkéntes tagjai között vízi és lovas felderítőt, tolmácsot, orvost, állatorvost, tűzoltót, gépkezelőt, vadászt, lelkészt, alpintechnikust, víz-gázszerelőt, villanyszerelőt, sőt szakácsot, élelmezésvezetőt is találunk.” Forrás: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Fotók forrása: Dél-Békés Mentőcsoport