A nagyszénási Tulipán Foltvarró Klub szombaton tartotta kiállítását a Művelődési Házban, ahol mindenki megcsodálhatta munkáikat. Szemet gyönyörködtető, kreatív kézműves termékeiket öröm volt látni, az ország bármely pontján megállnák a helyüket, méltán lehetnek büszkék munkáikra.
Kapcsolódó bejegyzések
„VII. Mozogj! Főzz! Bulizz!”
Megtekintés: 1 357 A tegnapi nap folyamán alapítványunk is részt vett a „VII. Mozogj! Főzz! Bulizz!” elnevezésű rendezvényen. Egész nap amerikai palacsintával, majd görög- és sárga dinnyével kedveskedtünk a résztvevőknek, emellett a gyerekek csillámtetkó és gyermek manikűr készítésére is jelntkezhettek nálunk, amit szèp számban meg is tettek. Segítőinkkel egész nap sürögtünk-forogtunk, és sok sok hálás, mosolygós […]
„Mezőkovácsházi ebéd”.
Megtekintés: 1 564 A Mezőkovácsházi Szivárvány Egyesület nyugdíjas találkozót tartott, a Barátság Nyugdíjas Klub is hivatalos volt a rendezvényre. Köszönjük a meghívást nagyon jól éreztük magunkat, várunk vissza benneteket.
Idegen nyelv hete
Megtekintés: 2 774 Tizedik alkalommal rendeztük meg az Idegen Nyelv hetét az iskola felső tagozatán, az 5-8 évfolyamos diákok számára. Az őszi szünet előtti utolsó héten a tanulók délutáni foglalkozások keretében olyan tevékenységekben vehettek részt, mely hangulatában az angol, amerikai, ausztrál gyermekek készülődését idézte a Halloween-i ünnepkörre. Hétfőn és kedden – a „Boszorkánykonyha” keretén belül – […]