Tizedik alkalommal rendeztük meg az Idegen Nyelv hetét az iskola felső tagozatán, az 5-8 évfolyamos diákok számára. Az őszi szünet előtti utolsó héten a tanulók délutáni foglalkozások keretében olyan tevékenységekben vehettek részt, mely hangulatában az angol, amerikai, ausztrál gyermekek készülődését idézte a Halloween-i ünnepkörre.
Hétfőn és kedden – a „Boszorkánykonyha” keretén belül – kekszből gyúrt mini tököket készítettünk a technika teremben. A gyerekek maguk keverték és formázták a tésztát, díszítették ki az elkészült finomságokat.
Szerdán változatos kézműves tevékenységekkel vártuk a gyermekeket a német és az angol termekben. Papírgurigából készült szörnyecskék, befőttes üvegből alkotott Halloween-i lámpások, kézlenyomattal megformázott ajtódíszek készítésére és üvegfestésre volt lehetőség.
Csütörtökön a Halloween tökök kifaragására került sor. Az iskola aulájában számos diák gyűlt össze, hogy megküzdjön a sokszor bizony elég makacs ellenállást tanúsító tökökkel. Az eredmény magáért beszélt: a nap végére mókás, ijesztő, félelmetes, karakteres, ügyesen megfaragott tökök sorakoztak a paraván előtt.
Pénteken rendeztük meg a már nagyon várt Halloween party-t. Délután négytől fél nyolcig a félelmetes, rémisztő és egyben vicces jelmezbe öltözött tanulók csapatjátékokban vettek részt, melyben észt, bátorságot, ügyességet és gyorsaságot kívánó feladatok váltották egymást. A szünetben a gyermekek által otthonról hozott sütemények, és az SZMK által felajánlott üdítők frissítették fel a diákokat. Sötétedés után a hangulatot emelték a mécsesekkel kivilágított, szinte megelevenedett tökök.